2013. október 27., vasárnap

Varsóban járt az ősz

Arany ősz, vagyis: złota jesień. Ebben a bejegyzésben néhány képet szeretnék közzé tenni, amik az októberi hétvégi séták során készültek. Az első hat képet Patrycja barátnőm készítette az Ujazdowski Parkban, a maradék négy tőlem származik. A zord, fagyos szeptember után szerencsére még volt alkalmunk pulóveres sétákra, csodás volt az időjárás egész hónapban.












2013. október 20., vasárnap

A levakarhatatlan mosolyról



Figyelem, erősen szubjektív, érzelgős poszt következik. 
 
Mi is okozza azt a már majdnem két és fél éve képemen jelen lévő levakarhatatlan mosolyt? Rengeteg minden. Nem mondom, hogy Lengyelországban könnyű az élet… sőt. Itt ért a legnagyobb pofáncsapás az életben, itt többet sírtam talán mint korábban bármikor de mindig eszembe jut a nehezebb pillanatokban, hogy nekem van egy jelenleg is érvényes egyezségem. Mikor 2011 kora tavaszán a budapesti sziklatemplomban a lengyel kápolnában ültem a vasárnapi misén, kötöttem egy megállapodást a főnökkel odafent. Nekem Polskában soha nem lesz semmi bajom. Nem fognak átverni, nem fognak kirabolni, nem kerülök utcára, nem bántanak majd… emlékszem röviddel azután, hogy épp ezeket az (egyoldalú?) egyezségeket megkötöttem magamban elhangzott a misén a következő mondat: ’Ínségben nem lesz részed’ én elmosolyodtam és tudtam, ez egy olyan pillanat, amely ritkán történik meg az ember életében. Ez A JEL.

Történt itt sok minden, szenvedtem ugyan eleget, de ennek ellenére nem panaszkodom. Ha olyan hétvégékkel ajándékoz meg a sors, mint pl. a mostani volt tudom, hogy nekem továbbra is helyem van itt. Még mindig táncikálni van kedvem akkor ha belegondolok mennyire imádok itt lakni. Vannak olyan emberek akiknek lehet mesélni a dolgaimról, akik le vannak nyűgözve attól, hogy mi mindent tudok az országukról a lengyel-magyar dolgokról, hogy milyen elszántan tanulom a nyelvet. Hogy sikerül szervezni olyan semmitmondó és mégis sokat jelentő vasárnapi találkozásokat a jó barátokkal mint amiben ma is részem volt. Hogy annyi tervvel állok elő és ők mind vevők rá… Azért (is) költöztem ide, mert tudtam, hogy a jelenlegi barátaimhoz hasonló emberekkel találkozom majd, hogy minden pillanatban lesz valami olyan amit soha nem tapasztaltam meg korábban. Tudom, hogy nem fogok itt fényes karriert befutni, nem lesz kacsalábon forgó palotám mesés vagyonom és egyéb világi dolgok de tudom, hogy nem is vagyok olyan akinek ezek a dolgok oly nagyon fontosak. Nekem itt küldetésem van és örülök, hogy a nagyfőnök odafentről időről-időre emlékeztet erre. És mindig, mindig ősszel jutok el oda, hogy érzem, a sorsomban épp változás megy végbe. Ez az ősz is ilyen most  - a kémények füstjével, a varjúkárogással és a szél zúgásával számomra valami más is megjelent. A lehetőségek és változások időszaka.  

Elmélkedésemben segítségemre volt az alábbi dal (ajánlom mindenkinek végig hallgatni, az utolsó perc dob és gitárszólója különösen katartikus):

2013. október 19., szombat

Magyar film a Varsói Filmfesztiválon



Október 11. és 20. között zajlik a 29. Varsói Filmfesztivál a lengyel fővárosban. A programot múlt héten végignézve rögtön bekarikáztam az egyik filmet, egy magyar alkotást, az Isteni műszakot amit a magyar mozik csak október 24-től vetítenek és az origo is október 21-ére szervezte a premier előtti vetítést. Gondoltam, ha másért nem is, hát azért mindenképp érdemes elmenni, hogy magyar filmet lássak lengyel moziban, úgyis ritka az ilyen alkalom. A történetnek és előzményeknek nem igazán néztem utána, de annál nagyobb meglepetéssel szolgált a film. A 16:15-ös kezdés előtt szép lassan megtelik a nézőtér majd bemutatják a rendezőt, Bodzsár Márkot, aki jelen van a vetítésen és tájékoztatják a nagyérdeműt, hogy a film után a díszvendég válaszol majd a kérdésekre. 

Kezdődik hát a film, amelynek stílusát fekete komédiaként határozták meg, az első 10 perc után már tudom, hogy tetszeni fog. Végig leköti a figyelmet, megnevettet, de a kellő pillanatokban visszaránt a valóságba. 1992-ben játszódik a film Budapesten és egy a délszláv háborúból menekülő fiú mentős élményeit meséli el, aki szeretné áthozni Magyarországra Jugoszláviában ragadt menyasszonyát. A közönség imádja a filmet, hangosan nevet a poénokon, bár mikor az egyik jelenetben a szereplők épp a Szomszédokat nézik, amint Magenheim doki bölcselkedik, szinte csak én horkantok fel hangosan a nevetéstől, mert persze ez a poén a lengyeleknek nem sokat mond el. Tehát a film szuper, az utolsó percéig élvezem, a zene és a képek magával ragadnak, a történet csavaros, a színészek – akik ugyan kevésbé ismertek Magyarországon mivel inkább csak színházakban játszanak – remekül játszanak. 

A film után lehetőség van szavazni, egy papírfecnin az öt rubrikából kell valahová elhelyezni az x-et, ugyanis a közönségdíjért is verseng az alkotás majd kérdezgetik a nézők a rendezőt aki készségesen válaszol a kérdésekre. Érdekes, hogy a lengyel közönség azonnal párhuzamot von a Kontrollal, amely hihetetlen népszerűségnek örvend Lengyelországban mind a mai napig. 

A kb. 20 perces interjúztatás után lassan kiterelik a maradék közönséget a moziteremből, mivel kezdődik a következő vetítés, én összefutok Annával és Petivel akiket ennek a blognak köszönhetően ismertem meg. Gratulálunk – immár magyarul  - a rendezőnek és felteszünk még néhány kérdést, majd, míg Márk elbúcsúzik a szervezőktől Peti felveti, hogy de jó lenne még vele beszélgetni, hívjuk meg egy sörre. Így esik meg az, hogy Varsó egyik kocsmájában, szombat este a centrumban Bodzsár Márk elsőfilmes rendezővel beszélgetünk (vagy inkább faggatózunk) és lelkesen idézzük a film legjobb jeleneteit. Hallgatjuk a kulisszatitkokat, hogy a forgatókönyv 4 évig készült, hogy a két főszereplőnek akik szerbül beszélnek a filmben nincs semmi szerb vonatkozása, csupán szorgalmasan tanultak hónapokon át míg ilyen tökéletesen megtanulták a szöveget. Aztán meséli Márk, hogy pl. a Kozma utcai börtön kibérlése forgatás céljából egy éjszakára félmillió forint, hogy hálás az új rendszernek és az Andy Vajna féle filmalapnak mert annak támogatása nélkül  ki tudja mikorra készült volna el a film, ha egyáltalán elkészült volna. Hogy az állandó éjszakai forgatásba mennyire bele lehet betegedni – maga a rendező is már lázas volt a sok munka végére. Meséli,  hogy milyen filmek voltak rá hatással, hogy forgatókönyvíró szakra járt a Filmművészeti Főiskolára, hogy az operatőr aki ezen a filmen együtt dolgozott vele gyerekkori jó barátja, hogy a Tanyát játszó lány tulajdonképpen a barátnője, hogy készült egy pilot még 4 éve aminek köszönhetően a szereplőkre írták végül a történetet és nem fordítva. Örömmel újságolja, hogy már érdeklődtek afelől is, hogy ki legyen a lengyelországi forgalmazója a filmnek – tehát erre is van igény. 

Bodzsár Márk rendező, és maroknyi rajongó csapata

A rendező csak néhány napot töltött Varsóban, a film pénteki vetítésén is részt vett – az volt az első amelyet közönséggel együtt ült végig és rendkívül jól esett neki, hogy a nézők vették a poénokat, nevettek, hogy eddig mindkét nap teltház volt, és hogy általában pozitív visszajelzéseket kapott. Szóba kerültek a fesztiválokon induló művészfilmek megtárgyaljuk, milyen igazságtalan, hogy általában olyan filmeket választ a zsűri amelyek az átlag közönség számára nehezen emészthetőek (ennek a fesztiválnak a fődíját is egy bolgár alkotás nyeri, amelyre Márk elmondása szerint 40-en ültek be, amiből a vetítés végére kb. 20-an maradtak és a film utáni beszélgetést 5 perc alatt lezavarták érdeklődés hiányában). De reménykedünk a közönség szavazataiban, amelynek az eredménye holnap este derül ki. Mindenkinek ajánlom hát az Isteni műszakot megtekintésre, érdemes rá jegyet venni és remélem sok filmet láthatunk majd a jövőben Bodzsár Márktól.

Íme a film előzetese:


2013. október 15., kedd

Finn örökség Varsóban...

...és Lengyelország más részein. Talán erről még nem sokan nem tudnak. Májusban, friss varsóiként vendégül láttam néhány barátomat Wrocławból és akkor jártam először az Ujazdowski park mögötti Osiedle Jazdów-ban ami a Finnországból exportált faházairól híres. Valamikor a '40-es évek végén született az ötlet és később a megállapodás melynek köszönhetően előre elkészített házikókat szállítottak Finnországból, méghozzá szénét és kokszért cserébe. Az eredeti cél az volt, hogy átmenetileg enyhítsék az ép épületek hiányát amiben a második világháborús pusztítás miatt a lengyelek szenvedtek. Azonban a házak egy része a mai napig áll, sok közülük pedig még mindig lakóházként üzemel. Nem csak a fővárosban, hanem az ország más részein is épültek ilyen házak, leginkább a bányaiparáról híres Sziléziában. A varsói lakótelep a jelenleginél kezdetben sokkal nagyobb volt, azonban a házak nagy része csak a '60-as évekig állt, amikor a Łazienkowski híd és a francia valamint német nagykövetség építése miatt többségüket lerombolták.

Festői környezetben bújnak meg a faházak


Aztán augusztusban arról írt a helyi sajtó, hogy a városvezetés le akarja bontani a Varsóban még álló megmaradt faházakat is, melyre válaszul a lakosok aláírásgyűjtésbe kezdek és ezzel elérték, hogy az ő bevonásukkal tárgyalhassanak az épületek további sorsáról. A kampány részeként létrehoztak egy facebook csoprtot, a helyszínen több plakát ad hírt a jelenleg is zajló eseményekről. A szervezet célja, hogy turistalátványosságként, amolyan élő skanzenként is üzemelnének a házikók, ugyanúgy ahogyan több Skandináv országban is hasznosították a jó állapotban megőrzött faházakat. A civil szervezet, amely elkezdte az aláírásgyűjtést, 7 jelenleg üres házat is birtokba vett, ahol több rendezvényt szerveztek - pl. bevonták a házakat a múzeumok éjszakájába, kertészkedő programot vagy madárlest szerveztek, amelyen a környező hatalmas parkokban élő madarakról tudhattak meg többet az érdeklődők. Az összes rendezvény nagy sikerrel zárult.

lakóházként üzemel a mai napig

Végleges döntés még nincs a házak sorsáról, jelenleg annyit tudni, hogy a lakóknak nem kell elhagyniuk otthonaikat és további egyeztetések folynak arról, hogy mi lesz a skandináv örökség sorsa.

A képekért köszönet Patii-nak.

2013. október 9., szerda

Wałęsa - Reményember

Még vasárnap volt szerencsém megnézni az október 3.-án Lengyelországban mozikba kerülő Wałęsa - człowiek z nadziei (Wałęsa - reményember) című filmet. A filmről tudni kell, hogy idén a lengyelek ezt küldik küzdeni az Oscar díjért a legjobb idegen nyelvű film kategóriában. Andrzej Wajda legújabb filmje kapott jót is rosszat is, leginkább azért mert a '70-es '80-as évek Lengyelországába viszi vissza a nézőt, a főhősök ma is élő emberek és a téma a politika és rendszerváltás valamint a szocializmus utolsó 10 évének története. Ugyanúgy, ahogy Magyarországon itt sem számoltak le teljesen az előző rezsimmel a '90-es évek elején hanem kerekasztal tárgyalásokkal igyekeztek végrehajtani a változásokat. Ennek következménye, hogy a régi rendszerből sok mindent átmentettek, nem született döntés arra, hogyan számoltassák el a bűnösöket. Történt ugyan néhány jogi lépés a közvélemény megnyugtatására, mint pl. a máig lezáratlan Jaruzelski per, amelyben az 1980. december 13-án hadiállapotot elrendelő akkori pártelnök ellen indult eljárás és amelyben megpróbálták a volt vezetőt ezért a döntéséért felelősségre vonni. A tárgyalásokat azonban a most 90 éves volt kommunista politikus rossz egészségügyi állapota miatt felfüggesztették.

A film maga azonban remek kis korrajz arról, hogy milyen volt az élet a szocialista időkben, nagyon jól vágták össze az eredeti felvételeket a frissen forgatottakkal, néha nem is tudtam eldönteni, hogy az igazi vagy a színész Wałęsát látom. Néhány éve Lech Wałęsa felesége, Danuta önéletrajzi könyvet írt erről az időszakról, onnan is tudni lehet hogy míg férje a Szolidaritással tüntetett, addig a feleség a hat gyereküket nevelte, gondozta, etette. Wałęsáról tudni kell, hogy egyszerű hajógyári villanyszerelő munkásból nőtte ki magát a Szolidaritás szakszervezet vezetőjévé, majd Nobel-békedíjassá és végül Lengyelország köztársasági elnökévé. Talán pont ez az egyszerű származás az, - ami, mint a filmből is kiderül jókora öntudattal és beképzeltséggel járt - ami megosztja az lengyelek véleményét. Nekem nagyon tetszettek viszont a filmben játszott zenék is, jó kis punk-rock dalok amelyek annyira jellemzőek a '80-as évek Lengyelországára. Talán ezzel is próbáltak az érdektelenebb fiatal generáció tetszését elnyerni, bevonzani őket is a moziba.

Mindkét főszereplő Robert Więckiewicz (Lech Wałęsa) és Agnieszka Grochowska (Danuta Wałęsa) elismert és népszerű színész Lengyelországban. Az idén 87 éves Wajdát az utóbbi időben többször leírták, filmjei ugyanis már nem sikerültek nagyon népszerűre. Ez a film azonban azt hiszem megérte az árát. Varsóban több moziban is vetítik angol felirattal, azonban magyarországi bemutatóról nem találtam információt. Később ha megjelenik dvd-n esetleg akit érdekel a téma a Lengyel Intézet budapesti, Andrássy úti könyvtárában keresheti, tapasztalatból tudom, hogy nagyon sok lengyel filmeket lehet ott kölcsönözni, a beiratkozás ingyenes, a könyvtár hetente többször is nyitva tart.

És íme a film angol nyelvű előzetese:




2013. október 5., szombat

Séta a folyó túloldalán

Vagyis Saska Kępa-n és Pragaban. Nem, nem a cseh fővárosban, hanem Varsó egyik kerületében, mégpedig a Visztula túlsó partján. Mármint nekem túlsó, mivel nem ott lakok. Mindjárt megmagyarázom: például Budapesttel ellentétben - ahol könnyű a várost felosztani Budára és Pestre - Varsó nem két város összcsatolának köszönheti a nevét, annak ellenére, hogy ezt a várost is kettészeli egy folyó és egészen a 18. század végéig csak a folyó egyik partján álló település számított fővárosnak. Ma világosítottak fel arról, hogy az itteniek a város két részét egész egyszerűen jobb és bal oldalnak hívják. Tehát az az oldal, ahol Prága is fekszik a folyásirány szerinti jobboldal.
Ha hinni lehet a wikipediának, akkor a kerület sokáig önálló városka volt, ami a nevét a "prażyć" vagyis "perzselni" szóból kapta, mivel az eredetileg annak helyén álló erdőséget le kellett égetni ahhoz hogy helyet csináljanak a házaknak. Később is sok tűzvész pusztította a zömmel faházakból álló települést, ami 1648-ban kapott városi rangot, és 1791-ben lett Varsó része.

Hangulatos belső udvarokat találni a régi bérházakban, bár sajnos nem mind van ilyen jó állapotban.
Mivel ez a városrész túlélte a II. világháborút, nem úgy mint a 90%-ban porig rombolt bal oldal, kevesebb fejlesztést látott egészen napjainkig és ez sajnos súlyos gettósodást jelentett egyes részeken. Ennek is köszönhető, hogy pl. a 11. Listopada utca környéke a kevésbé előnyös ’Bermuda háromszög’ elnevezéssel büszkélkedhetett, mivel bizonyos dolgok itt néha nyomtalanul el-eltűntek. Továbbá ez a környék adhatott otthont Roman Polanski Zongorista című filmjének forgatásához, mivel itt még zömmel lehetett találni valamit a város háború előtti hangulatából. Az utóbbi időkben azonban művészek, diákok, hipszterek kezdik átvenni a hatalmat Praga felett, divatos lett ideköltözn, egyre több romkokcsma és hangulatos kávézó nyílik és a környék rosszhíre is lassan eltünedezőben van. 

 
Az egyik rosszhírű utca, az ul. Brzeska
 
A régi világ köszön vissza a fenti szoborcsoportból. 
A háború előttig nagyon népszerűek voltak a Kapela zenekarok, a városi folklór képviselő.

Varsói Vodkagyár, ul. Ząbkowska - a boltban a helyben gyártott termékeket meg lehet vásárolni.
 


 
A gyár udvarában pedig érdekes, ágaskodó lóra emlékeztető szobor.

 
Pragaban szeretettel várnak minden biciklist - még a kávézókban is.


2013. október 3., csütörtök

"egy jó interjú alapja..."

Be vagyok zsongva. Feltett szándékom, hogy holnap készítek egy interjút Engelmayer Ákossal. A gond csak az, hogy sosem tanultam újságírást és nem tudok semmit az interjúkészítésről. Bennem csak egy jókora elhatározás van de lehet, hogy majd egy jó nagy pofáraesés lesz a vége. 

Korábban írkáltam már a lengyel magyar barátság blogjára aminek a tulajdonosa, akivel bár élőben még sosem találkoztam naív lelkesedésemet látva megtett engem társszerzőnek. Egyszer elkotyogtam neki azt is, hogy dédelgetett álmom, hogy egyszer én legyek az MTI varsói tudósítója... régen, gyermekkoromban a vasárnapi ebéd közben a konyhában mindig a Kossuth rádió szólt és emlékszem, hogy milyen élvezettel hallgattam a déli hírek után kezdődő Harminc perc alatt a föld közül - nemzetközi magazint, a különböző országokban élő tudósítók érdekes beszámolóit. Különösen nagy kedvencem volt Sárközi Júlia Rómából. Mivel képzettségem, tapasztalatom nem igazán van, csak jókora elszántságot tudok felmutatni, nem tudom mennyire koronázza majd siker az elhatározásomat. Egy dolgot tudok: mindig élvezettel mesélem és tanítom az embereknek a lengyelekkel kapcsolatos történeteket. Szeretek tájékoztatni, megmutatni csak legyen olyan, aki vevő rá.

Na és hogy ki is az az Engelmayer Ákos? Etnográfus, publicista, volt Varsói magyar nagykövet, jelenleg nyugdíjas. Ákos bácsival még egy május végi varsói magyar eseményen találkoztam, akivel akkor remekül elcsevegtünk és a beszélgetés végén megadta a telefonszámát, hogy hívjam bármikor ha úgy tartja a kedvem. Hát, most hétköznap is ráérek, a betegségem már javul - holnap kivonatozok hozzá Podkowa Lesnába, hogy elbeszélgessünk. Érdekességképp pedig íme egy kis részlet az egyik vele készült interjúból, amit a neten találtam:
Majd 1956, amit így vagy úgy, aktívan végigcsináltam. A reménység 13 napja határozta meg további életemet. (Holland édesapám Bécsben várt.) Naponta bemondta a Szabad Európa, de én maradtam. Természetesen az érettségi után (1957, Toldy Gimnázium) nem adatott meg az egyetem. Hosszabb hercehurca után sikerült bejutnom az Állami Nyomdába ipari tanulóként (öt nap munka, egy nap iskola), és így lettem kéziszedő-szakmunkás. Nagyon szerettem volna lengyelül tanulni (’56-os jelszó: „Lengyel–magyar barátság – függetlenség, szabadság!”), de nem adatott meg, mivel három műszakban dolgoztam.
    1960-ban csodával határos módon megkaptam a „turistaútlevél-betétlapot”, így kerékpárral (egyedül) megtettem úgy közel háromezer kilométeres túrát, melynek során megismertem a kádári Magyarországtól teljesen különböző szocialista országot. 1962-ben már autóstoppal (nálunk tiltva volt), valamint azzal a szándékkal, hogy megpróbálok bejutni valamelyik lengyel egyetemre, érkeztem Lengyelországba, harmincnapos külföldi tartózkodásra jogosító „útlevéllel”. Ez a harminc nap újfent kilenc hónapig tartott. Tanultam lengyelül, feketén dolgoztam segédmunkásként a varsói építészkaron. 1964-ben megnősültem. Feleségem Krystyna Golinska építészhallgató (egy fiú- meg egy lánygyermekünk és három unokánk van). Esküvőnk után két nappal „meghívót” kaptam a magyar BM-től. Ekkor kezdődött a krimibe illő kálváriánk. Végül lengyel segítséggel és közbenjárással, most már konzuli útlevéllel a zsebemben, egy hátizsákkal és egy zsák könyvvel, féléves kínlódás után visszatértem Varsóba. Elvégeztem a néprajz szakot, közben idegenvezetőként, tolmácsként dolgoztam. Közvetítettem a magyar és lengyel entellektüelek, majd másként gondolkodók, végül az ellenzék között.
Az egyetem elvégzése után a magyarul is megjelenő Polska havi folyóirat magyar szerkesztőségének voltam a vezetője. Számos cikkem jelent meg a lengyel és a magyar sajtóban, elsősorban a magyar–lengyel történelmi kapcsolatokról. Száznál több előadást tartottam ebben a témakörben. Több rádió-dokumentumműsor, tévés dokumentumfilm szerzője vagy társszerzője voltam. A kényes témák felvetése (például a magyarországi lengyel menekültek témája a második világháborúban, amiről akkor odahaza nemigen szabadott beszélni) nem volt ínyére a Magyar Népköztársaság varsói nagykövetségének, ennek ellenére 1981. december 13-ig a nagykövetség részére én készítettem a napi sajtószemlét. A szükségállapot bevezetése után nem tehettem be a lábamat a „Kövire”, az Európára szóló útlevelemet bevonták.
 Forrás: http://www.napkut.hu/naput_2007/2007_10/081.htm

2013. október 2., szerda

Kis varsói határozószótár

Varsó határozottan ronda város. Mondom én, az elfogult, aki a lengyelek által istenített és legszebbnek tartott Wrocławból költöztem ide. Én sem a szépsége miatt szeretem, a helynek különleges hangulata van. Leginkább jellemző színe: a szürke, lakosai: lemingi (törtetők), hipstery (hipszterek), słoiki (befőttesüvegek).

A fenti társadalmi rétegekről az egyik lengyel órán tanultunk. Valamikor augusztusban a tanár egy újságcikkel állított be, aminek a címe a következő volt: "bądź dumny, że jesteś słoikiem" vagyis, légy büszke arra, hogy befőttesüveg vagy. Persze ez nem szó szerint értendő. A słoik kifejezés azokra a fővárosba vidékről betelepült emberekre vonatkozik, akik hétvégente hazavonatoznak, és a visszaúton cipelik magukkal a friss hazait, mivel a fővárosi életszínvonal még drága/idegen/ízetlen stb. Aztán rájöttem, hogy én is ilyen słoik vagyok, csak azzal a különbséggel, hogy nem járok haza minden hétvégén. De a várost színesebbé tevő, betelepülő idegenek igazából jót tesznek, változatossá, érdekesebbé teszik annak kultúráját és mindennapjait. Furcsa, talán azt mondanám, hogy itt Varsóban kevesebb külföldit látni úgy általában az utcán sétálgatni mint pl. Budapesten. Talán a hidegebb klíma az oka? Az is érdekes hogy a legnagyobb fővárosi kisebbség itt nem a kínai, hanem a vietnámi. (Magyarországot ugye néhány előző, és a jelenlegi kormány is szeretné egy közép-európai elosztóközponttá tenni, épp ezért támogatja a kínaiak betelepülését és cégalapítását minden eszközzel, kormányközi megállapodásokkal stb.) Elég sok helyen lehet a városban vietnámi kifőzdéket, éttermeket látni, a fő étel amivel csalogatják a helyieket a Pho, egy leves - amit még nem volt szerencsém megkóstolni, de már keresem az adandó alkalmat. Egyik tavalyi varsói látogatásom során viccelt néhány ismerősöm, hogy ha szeretnék valami nagyon jellegzetes helyi ételt enni, akkor menjek egy török étterembe. Igen, a másik jellegzetes varsói étel a kebab. Bár gondolom ezzel senkinek nem mondok újat, ez Európa szinte minden nagyvárosában így van manapság.

A másik kaszt amit említettem a lemingek - a másokkal nem törődő, mindent gondolkodás nélkül megtevő karrieristák, és pénzéhes üzletemberek, a cégvezetők akik az utcán, aluljárókban neked jönnek, közben a fülükre ragadva a telefon. Sok mém alapja ez az összehasonlítás, a kis skandináv rágcsálók, akik mit sem törődve, úgy vonulnak a többiek után hogy nem is tudják valójában merre mennek, akár még egy szakadékról is képesek leugrani, ha a többiek is azt teszik. 
Érdekes, hogy a nemrég nálam látogatást tevő édesanyám úgy találta, Varsó egy nagyon kedves, nyugodt, élhető város. Pedig az átlag lengyel véleménye eltér ettől. A rendszeres dugók, a város szocreál épületeinek hangulata és a rendszeres szürkeség nem teszi valami népszerűvé, igazából az átlag lengyel, Varsón kívül nem igazán szereti a fővárosát. Bár nagy előnye a sok park és zöld terület. Állítólag körbe lehet járni a várost gyalog anélkül, hogy elhagynánk a parkok zöldjét.

Tutaj możesz krzyczeć - Itt sikíthatsz

A harmadik társadalmi réteg, amely csak az utóbbi néhány évben jelent meg: a hipszterek. Főbb előfordulási helyük: Praga Południe, és a pl. Zbawiciela környéke. Különösen szeretik idejüket a Charlotte nevű bárban tölteni ahol, akármikor arra járok mindig tömeget találok. Hajnali ötkor még ott vannak az előző éjszakai buli maradványaként, reggel hétkor már ott reggeliznek bagettet és croissant-t rágcsálva. Bár be kell vallanom én is szeretem a frissen sült pékáruikat. Ha valaki arra jár, ugorjon be egy francia reggelire, polecam.