Az egész hétvége egy nagy intenzív érzelmi hullámvasút, egy hatalmas katymasz volt. Jöttek a barátok otthonról, akikkel régóta nem találkoztam, láttam ahogy a Legia és a Lech Poznan megemlékezik a MI forradalmunkról, együtt éltettük a győztes gólokat, égtek a nemzetiszín mécsesek a kocsmában, a színház, a forradalmárok személyes élményei, a felhívások a Varsói Magyar Intézettől, a szelfizések a piros-fehér-zöldbe borult Kultúrpalotával, a spontán de mégis jól megszervezett megemlékezés az '56-os táblánál (grátisz M1 híradó tudósítókkal) a közös himnusz és szózat éneklés, a gyertyagyújtás, Sztálin csizmái és a közös sörözés és borozás az Intézetben, majd a csodálatos kilátással rendelkező A. albérletében.... Holnap munka, annyi a dolgom, hogy ki sem látszom belőle, de ma még félig-nevetve koccintottunk és kiabáltuk, hogy: ruszkik haza! Ilyen volt nekem a 60. évforduló. Soha jobbat, soha emlékezetesebbet! Még mindig jó magyarnak lenni Lengyelországban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése