Varsó blog: Dalok szárnyán

Jobb, ha most inkább nem beszélek, a hétvégi intenzív munka után a hangszálaimnak pihenésre van szüksége, nekiültem hát bejegyzést írni. Az egész történet valahol ott kezdődött amikor 2006 környékén láttam ezt a svéd filmet ami számomra az egyik legjobb film, ami valaha az éneklésről és a zenéről készült. Aztán innen eljutottam a táncházakba Budapesten, majd szépen lassan nekiálltam magamtól népdalokat tanulni. Segített ebben az is, hogy néha a Duna TV-n 5 perces kis műsorokkal tanítottak különböző népdalokat, vagy hogy a táncházakban is volt népdal tanítás. Szeretek énekelni. Csak nem tudok. Legalábbis nem profi szinten. Néhány hete Budapesten élő táncház és folklór rajongó lengyel barátnőm írt, hogy nekiindul Polskának, elutazik egészen a tengermellékre, hogy részt vegyen egy ’workshop’-on (lengyelül warsztat, de hogy a fenébe fordítsam magyarra?? műhely?) Először ugyan nemet mondtam, de aztán változtak a körülmények és befizettem a részvételi díjat. Nem bántam meg.

Az odajutással volt némi kaland, Anna elnézte az indulást a pesti reptéren és kénytelen volt egy későbbi járatra jegyet venni, így elbukta a Varsó-Gdańsk vonatjegy árát és a Gdańskból induló telekocsit sem érte el időben. Én meg mehettem egyedül. Először ültem Pendolinon, míg a vonat kigurult Warszawa Centralnáról és végig ment a Poniatowski híd mellett figyeltem, ahogy a hóesésben vonul az idei Függetlenségi menet (Marsz Niepodległości). A belváros már 13 óra körül hangos volt a petárdázástól, a környék pedig zászlótengerben fürdött (és most itt kitérhetnék arra, hogy mit is gondolok erről az egész felvonulósdiról, de inkább nem teszem, túl elfogult vagyok és ugyan látom a rossz oldalát is, nekem inkább tetszik az egész kezdeményezés). A vonat száguldott 180-al, de mióta felújították ennek a vonalnak a síneit néhány éve, nincs nagy különbség a sima Inter City és a Pendolino által megtett út menetidejében. Az árban viszont már annál inkább... a hagyományos másodosztályú jegy az IC-re majdnem kétszer olyan olcsó mint az ultramodern Pendolinora. Probléma nélkül becsorogtunk Gdańskba, minden gond nélkül összeszedett a telekocsis Paweł az állomáson, és már száguldottunk is Kaszuby felé. Soha nem jártam még ezen a környéken (kivéve Zoliék júniusi esküvőjét). Amikor letértünk a földútról és már több mint fél órája csak erdei utakon kanyarogtunk, elgondolkodtam azon, hogy ez az egész kiruccanás jó ötlet volt-e. Aztán kiraktak a tóparti faluban, Wdzydze Kiszewskiben ami olyan igazi falusiasan csendes volt, a kémények füstöt pöfögtek, szállingózott a hó és egy lélek nem járt az utcákon. Megtaláltam a házunkat és szó szerint beestem az első találkozóra. Túlestünk a bemutatkozáson, nagy érdeklődés övezte a kis beszédemet, a társaságból senki nem számított arra, hogy pont egy magyar lesz majd ott velük egész hétvégén. Kezembe nyomták a dalszövegeket és kezdődött a móka.

Reggeli séta a mesébe illő falucskában

Szóval: két és fél nap éneklés, ahogy csak az ember száján kifér. Szó szerint. Van ugyanis ez a technika, az ún. biały (jasny) śpiew (erre sem találtam megfelelő magyar kifejezést) amit a lengyel, orosz, fehérorosz, ukrán, bolgár népdaloknál alkalmaznak. Teli torokból éneklés :) Lehet hülyén (vagy talán túl egyszerűen) hangzik, de tényleg ez a dolog lényege. Légzésgyakorlatokkal, magyarázatokkal, játékokkal kezdtünk, néha elkapott a nevetés, mert ha valaki akkor nézett volna be az ablakon, mikor nem csinálunk mást, mint a faltól öt centire figyeljük, hogy hogy veri vissza a hangunka a fal... azt hihette volna, hogy valami fura szekta tagjai tartanak épp gyűlést. Anna a későbbi géppel végül éjféltájt érkezett meg, szerencsére épségben, csak fáradtan és a teljes anyagi csőd szélén a sok extra kiadás miatt.

Népdalokat énekelni egészen más élmény számomra mint amerikai vagy rosszabb esetben magyar popénekesnőcskék zeneszámait. Van benne valami ami erőt ad, valami ősi, valami bölcs, valami természetes szépség. Ráadásul olcsó, mert csak hangszálakra van hozzá szükség és ha ezt közösségben tehetem, akkor az még valami olyan plusz energiával tölt fel, amit máshol nem igazán kaphatok meg. És ha kórusban éneklünk nem is kell hozzá különleges énektudás, nemde? :) Nem véletlenül szeretem nézni a Felszállott a pávát, örülök a következő generációk által közvetített ígéreteknek. Kedvencem (de hát kinek nem?) Sebestyén Márta szavait idézném:

"Akinek nem zeng a lelkében a zene, az bajban van. Az éneklés lelki szükséglet, a nehéz élet szebb lesz tőle, nem véletlen, hogy a falvak népét a bölcsőtől a koporsóig elkísérte az éneklés. Aztán persze voltak, akik kiragyogtak a közösségből az énekhangjuk miatt, de valójában az éneklés egy közösségi élmény. Én örömömben és bánatomban is dalra fakadok, az éneklés egy natúr, természetes gyógymód, megkönnyebbül tőle a lélek. Egyszer összeszámolták, 27 nyelven énekeltem eddig, de nem tudom mekkora a repertoárom, mindig újat és újat tanulok. Minden dalra emlékszem, megmaradnak bennem, mert a nyelv is zene számomra, így a szavakat zeneként rögzíti az agyam."

Először próbáltam meg nem anyanyelvemen énekelni népdalt, és azt hittem nehezebb lesz, de viszonylag könnyen belerázódtam. Igazán jó kis közösség voltunk, ha az ének épp elhalkult, eltért a helyes hangszíntől, hamar visszatereltük egymást, így erősítve az összetartozást. A társaság befogadott, én pedig hálából szombat este megtanítottam nekik egy magyar klasszikust, a Tavaszi szél vizet áraszt-ot, őrülten büszke voltam, nagyon ügyesen énekeltek. Aztán táncoltunk egy kis gyimesit is, az Ördög útja épp ideális kezdő táncházasoknak, a zenét Youtube barátunk szolgáltatta.

Soha nem énekeltem még ilyen hangosan, soha nem éreztem még, hogy ennyire rezegnek a hangszálaim, egészen más forrásból jött most a hang, valahonnan mélyről, torokból, aminek köszönhetően nem erőltettem meg magam annyira, nem volt az a fajta feszültség, nyaktól/válltól felfelé amit egyébként hamar érzek, ha ’hagyományos módon’ próbálok hangosan énekelni. Szombaton ebéd után az üres próbateremben gyakoroltam kicsit magyarul és ijesztő volt, hogy mennyire megtelt hanggal a helyiség. De egyszerűen nem tudtam halkabban csinálni. Most már csak az a kérdés, hol lehetne tovább gyakorolni. Ezt a módszert nem lehet egy átlagos panellakásban alkalmazni, mert a szomszédok kivágnak mint macskát a sétányra. Remélem találok valamilyen lehetőséget Varsóban, többen mondták, hogy vannak éneklős összejövetelek. Az egyik kedvenc dalom a hétvégéről így hangzik, ha profik adják elő:

Ha valaki esetleg kedvet kapott ezekhez a zenékhez, ajánlom hallgatásra a Laboratorium pieśni zenekart. A műfaj méltó képviselői és nemcsak szláv nyelven énekelnek de pl. finnül is.

A környék egyébként mesés, az első hó, a köd a tó felett, a napsütés csodás látványt nyújtott, a nyugalmat és a csendet szinte tapintani lehetett. Jó is volt, hogy nem főszezonban voltunk itt, nem lett volna túl sok kedvem a tömeghez. Van egy nagyon szép kis skanzen a faluban, ha egyszer valaki a vidéki Lengyelországra vágyik messzebb a déli határtól és a Krakkó-Zakopane-Wieliczka szentháromságtól, ajánlom a környéket. Ennek a régiónak még nagyobb különlegessége az, hogy a helyiek a lengyel mellett kaszub (magyarul: kasub) nyelven beszélnek ami alapjaiban tér el a lengyeltől.

Vasárnap kora délutánra teljes volt a repertoárunk, végigénekeltük mind a hat dalt, felvettük őket, és indultunk haza - rövid gdański kitérővel, ahol kimentünk a sötétben a (meglepően nyugodt és szélmentes) tengerpartra szuperholdat fényképezni. Néhány további kép a hétvégéről illetve ha valakinek jobban felkeltettem az érdeklődését és beszél lengyelül, akkor itt egy jó kis dokumentumfilm a témában.