Lustaság, lustaság... Mindig jövök azzal, hogy nincs idő írni, ami hülyeség, hiszen ha nagyon szeretném találnék elegendő szabadidőt arra, hogy írjak valamit. Nos, a legutóbbi bejegyzés óta ismét eltelt több mint fél év... ami alatt sok minden történt velem. Munkahelyet váltottam, egy hónapig munkanélküli voltam (én akartam így), az egész júliust Magyarországon töltöttem (egy hetes erdélyi sátorozással megspékelve). Voltam júniusban a Balti-tengernél, szeptemberben a Tátrában és Wrocławban, úgyhogy szépen eltelt ez a nyár is. És csak kapkodom a fejem, hogy ismét mindjárt itt a karácsony. Az új munkahelyemen egyelőre nem kell beleszakadnom a munkába (és még finoman fogalmaztam), így unaloműzőként gondoltam összedobok egy szösszenetet.
Kezdve az elején: a május eltelt a munkakereséssel és interjúkra járással, május végén megkaptam a munkát, felmondtam az előző helyen, és sikerült elérnem azt, hogy ne azonnal kezdjek, hanem egy hónap kihagyással. Ennek volt köszönhető az egy hónapos szabadság. Május végén, június elején rengeteg néptáncos, népzenés program volt Varsóban, külön örömömre. Először a Zoord zenekar turnézott itt három napig, amikor koncerteztek, tartottak egy táncházat (a Varsói Egyetemi Könyvtár épületének tetején!) illetve a nagykövetségen is zenéltek egyet az egyik családi programon. Aztán egy hétre rá a Varsói Magyar Kulturális Intézet megszervezte az ún. Węgierska Kawalkada programsorozatot, egy teljes hétvégén keresztül kiállítás és vásár volt a lengyel főváros egyik fő, turisták által leginkább látogatott pontján, szintén sok népzenésszel és néptáncossal. Mi Adrival úgy gondoltuk balgaság lenne nem kihasználni azt, hogy rengeteg népzenész áll rendelkezésünkre és gyorsan folkkocsmát szerveztünk. A tavaly szeptember óta megrendezett magyar kluboknak köszönhetően törzshelyünkké vált kocsmában három estén keresztül roptuk. Volt ott széki, kalotaszegi, kendvencem, a moldvai, jó hangulat, vidámság, közös hajnali nótázás. Nyitott ablaknál roptuk, mert elég gyorsan bemelegedtünk a táncba és ha az átlag varsóit azokon a júniusi éjszakákon arra sodorta a szél furcsán érezhette magát az ablakokon kiszűrődő magyaros dallamok hallatán.
A június eltelt azzal, hogy tanítgattam az utódaimat a munkahelyen, hiszen nem kerültek könnyű helyzetbe azzal, hogy én is otthagytam őket. De ott volt még a gdanski hétvége. Jártunk a Solidarność múzeumban, ebédeltünk a belvárosban, de szállást az üdülőövezetben, Sobieszewo városrészben, egy faházban foglaltunk. A tengerpart 800 m távolságra, a Visztula-turzás sétatávra volt. Este a tengerparton ücsörögve söröztünk és bámultuk a naplementét a többiekkel, másnap eltúráztunk odáig, ahol a folyó és a tenger végleg összefonódik. Vissza a belvárosba a buszindulásra hajóval mentünk, volt alkalmunk végigbámulni az összes hajógyárat. Csodás, nyugis, madárdalos, pihis hétvége volt, jó társaságban.
A július Lengyelország-mentes volt, csak a híreket hallgattam (meg az ismerősök panaszkodásán nevettem, hogy Varsóban egész júliusban hideg és esős idő volt... igazi lengyel nyár), olvastam Norman Davies: Varsói felkelés kötetét (több mint 600 oldal) hogy készüljek az aug. 2.-ra meghirdetett történelmi tematikájú sétára a katonai temetőben.
Augusztus elején tértem vissza válaszott hazámba, elsején rögtön kezdtem az új munkahelyen, a forróságban fuldokló, olvadó aszfalton sétáló tömeggel együtt éltem végig újra (immár 5. alkalommal) az augusztus 1.-i megemlékezést, a W órát. Másnap pedig munka után irány a temető. Az ötlet, hogy 'tárlatvezetést' tartsak a Powązki katonai temetőben, még júniusban született meg bennem. Én is részt vettem egy vezetett túrán korábban, ott kaptam rengeteg információt, illetve a júliusi felkészülési időszak során szívtam magamba sok új tudnivalót. Úgy hirdettem a programot, hogy mesélek 2. világháborús történeteket, várostörténetet, lesz szó lengyel ifjúsági irodalomról, kis kultúráról és szociológiáról. Kevesen voltunk, de legalább nem izgultam annyira, mindenki jól érezte magát az egy órás séta során. Második alkalomra is sor került azóta, szeptember végén (még több résztvevővel)
Szeptember elején Tátra, szállás a Hala Gąsienicowán található Murowaniec menedékházban, sok túra - sajnos tejködben és szakadó esőben, de lankadatlan jókedv a hegyek és a természet iránti szeretet miatt. Visszafelé úton történt egy kis malőr, ugyanis a menedékházból lefelé beázott a karórám, és ezért rosszul mutatta az időt. A telefont egész nap nem vettem elő, így nem tűnt fel, hogy kb. 10 percet késik. Évi is, akivel voltam, nem viselt karórát így bennem bízva (de hát ki a fene gondolta hogy nem jár pontosan???) ráérősen próbálgatta a bakancsokat és szürcsölte a kávét. Kb. 10 perccel a varsói busz indulása után értünk a pályaudvarra és ott szembesültünk vele, hogy lekéstük. Gyorsan B-tervet csiholtunk, felpattantunk az első Krakkóba tartó buszra, ott átszálltunk vonatra és végül még hamarabb érkeztünk meg Wwa Zachodniára, mint az eredeti buszos terv szerint. Csak a jegy árát buktuk el...
Abban a hónapban volt még kirándulás Skierniewicébe, koszorúzás az ottani magyar emlékműnél és látogatás a helyi vasúttörténeti parkban. Wrocławba régi jóbarátok meglátogatása végett mentünk, sikerült összehozni egy amolyan 'öregfiúk hétvégéjét', mert szinte mindenki, aki részt vett lakott és dolgozott Wrocławban hosszabb-rövidebb ideig.
Október viszonylag eseménymentes volt. Rövid 1956-os megemlékezést tartottunk az Óvárosban található emléktáblánál, ismét vannak kéthetente magyar klubok és okt. 31-én éjszakai túráztunk a Kampinos Nemzeti Parkban. Ragyogó holdvilág volt, néha nem is kellett a lámpa, útba ejtettük a katonai temetőket és II. világháborús tömegsírokat, amik rengeteg mécsessel voltak kivilágítva. Mi is gyújtottunk párat az utunkba került kereszteknél. Hajnal egyre értem haza, megfagyva, kifáradva, de jó élményekkel telve, másnap, nov. 1-jén pedig hagyományos lengyel halottasnapi programot szerveztek az egyik finn faházikóban. A kályhában ropogott a tűz, valaki egy kobozon zenélt és énekelt, kaptunk hagyományos lengyel ünnepi harapnivalót (ún. kutia: mákos-mandulás köles kása). Oh, és majd' elfelejtettem: ismét volt filmfesztivál, ahol a megnézhettük az otthon csak novemberben moziba kerülő Viszkist. Ajánlom mindenkinek! ;)
Most november eleje van, és azon gondolkodunk, hol és hogyan lehetne rendszeres moldvai csángó táncházat szervezni - ha lenne rá érdeklődés. Szürkeség ellen a népzene a(z egyik) legjobb orvosság ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése